Filia Lunacy - 2. fejezet

Sziasztok! :) Itt a második fejezet, amelyben - közkívánatra - a nagy és félelmetes Drakula is szerepet kap. Igaz, csak látszólag olyan nagy és félelmetes, de ez ne zavarjon össze benneteket, jó olvasást! :) Pusza ;3

 Apuci

 Irma egy szemhunyásnyit sem aludt az éjjel. Na ne mond! Mivel vámpír! Mikor végre reggel lett, lerántotta magáról a takarót, belelépett az édes kis szőrmepapucsba és kiszedte a hajából a lila hajcsavarókat. Úgy döntött, mivel szombat van, pizsamában marad. A rózsaszín hálóing azonban nem volt épp divatos, ezért felvett egy fehér köntöst.

 - Jó reggelt kisasszony! - lépett be a szobába Virgil.

 - Neked is! - mosolygott Irma - Mit gondolsz, okos döntés egész nap pakolással az arcomon feküdni? - s elnyúlt a hatalmas franciaágyon. 
 Körbenézett a szobájában. Minden hófehér volt. A fal, a cseresznyefaajtó- és asztal, még a csipkefüggönyök és a szekrénysor is. Az ágyon azonban lila ágytakaró hevert, illetve a szőnyeg is ugyanilyen színben pompázott.

 Virgil nem sokáig töprengett.

 - Nos, nem hinném. Az édesapja bármelyik percben megérkezhet.

 - Apuci hazajön? - pattant fel hirtelen - És ezt csak most mondod? Hihetetlen vagy Virgil! Fel kell öltöznöm, tökéletesen kell kinéznem.

 - Vendéget is hoz magával. Csak megjegyzem.

 - Na akkor pláne! Melyik legyen? A kék, vagy a rózsaszín? - kérdezte, s két vállfán lógó blúzt tartott maga előtt.

 Virgil a szemöldökét ráncolta. 

 - Nem értek én az ilyenekhez - mormogta kedvetlenül, majd az ágy rendberakásán kezdett el dolgozni.

 Irma dobbantott egyet a lábával és olyan tágra nyílt szemekkel nézett a szobalányra, hogy az kis híján megijedt tőle.

 - Megvilágosultam! Úgy kell kinéznem, mint egy igazi grófkisasszony! - s elkezdett kotorászni a szekrényében.

 Előhalászott egy rózsaszín, gombolható, feszes inget, egy fekete miniszoknyát, egy szintén fekete csipkecipőt, majd bevonult a spanyolfal mögé.

 Virgil karba tett kezekkel, türelmetlenül várta a végeredményt.

 - Készen vagyok! - jelent meg váratlanul Irma - De... - töprengett - Valami még hiányzik nem gondolod?

 Végignézett magán, beállt a tükör elé, pörgött forgott, de csak nem jött rá. Kell még egy jelentős elem, ami az egész kinézetet meghatározza. Csípőre tett kézzel sóhajtott egyet.

 Virgil egy darabig vizsgálgatta a szekrényben lévő holmikat, majd az egyik kis polchoz sétált. Levett róla egy fekete, csipkés, napellenzőernyőt, s átnyújtotta a vámpírlánynak.

 - Mi lenne velem nélküled? - Irma átölelte a szobalányt, kinyitotta az ernyőt és lesasszézott az emeletről, az alsó szintre. Minden alkalmazott sürgött-forgott, a nagyúr érkezésére készülődtek. 
 - Celia! - szólt egy alacsony, kontyos hölgynek - Ez a virágillat igazán pompás. Apuci biztosan hálás lesz érte. Az udvaron leszek.
 - Igenis madame - bólintott Celia, majd meghajolt. 
 - Oh, kérlek! Legalább akkor mellőzd a hajlongást, ha apu nincs itthon! Nem szükséges! Nem vagyok se istennő, se Daisy Hopkins - tette a szolgalány vállára a kezét, mire az elmosolyodott.

 Irma kiviharzott a hátsó kertbe és a hintaágyra ült. Valóban úgy nézett ki, mint egy grófnő. Régebben sokan elítélték Drakula miatt. Persze Irma a kezdetektől fogva vegetáriánus volt, hajlamai cseppet sem az apjáéra ütöttek, de még a viselkedésük sem egyezett. Míg Irma kedves, vidám és száz százalékban vega volt, addig az apja mogorva, zsarnokoskodó és egy igazi vérszívó. Persze, csak akkor gyilkolászott, ha idegen országban járt. Mikor hazatért, állatok fogyasztására kényszerült, mint a kicsi lánya. A kételyek persze gyorsan eloszoltak, amikor Irma valódi énje felszínre került. Azóta senki nem törődött azzal, kinek az utódja, vagy hogy milyen gazdag. Senki... kivéve... Daisy Hopkins. Ő egy valódi boszorkány volt, a legsötétebb varázsigék birtoklója, a legutálatosabb személy a földkerekségen. Mindent megtett, hogy bosszút álljon Irmán. Hogy miért? Senki sem tudta. De gyanították, hogy irigyelte. Ami, teljesen igaz gyanú volt.

 - Hol az én egyetlen, gyönyörű habcsókom? - ez Irmának szólt.

 - Apuci?! - a vámpírlány egy pillanat alatt az előkertben termett - Jól utaztál? Hogy vannak az emberek? Hű, hogy megváltoztál. Mint aki száz évet öregedett!

 Drakula az állát dörzsölte. Tényleg kissé megváltozott. Bozontos bajuszt növesztett, a feje teljesen kopasz lett, a fekete öltönyt, amit jelenpillanatban viselt, pedig szűk volt rá, dundi pocakja miatt. Nem úgy nézett ki, mint az igazi Drakula. Inkább hasonlított egy emberi lényre, leszámítva vérvörös szemeit és vámpírfogait.

 - Hm! Mily kedves üdvözlés! Nos drágám, hoztam neked valamit - s visszaballagott a kocsihoz, amellyel érkezett. A csomagtartóból, egy kisállatketrecet szedett ki.

 - Jézusom! - csapta össze a kezét Irma - Hát ő lenne az a vendég, akit Virgil említett? - s közelebb hajolt az állathordozóhoz.

 - Ez egy vegetáriánus denevér. Tegnap este fogtam. Nagyon aprócska, de kissé harapós. Hidd el, tapasztalatból mondom! - magyarázta Drakula - De aztán úgy vigyázz rá, mint vámpírfogaid fényére.

 - Köszönöm apuci! Na és? Hány embert gyilkolásztál szét? - kérdezte Irma izgatottan, majd Drakulával együtt a villa felé indult.

 - Ez 2000 karikás, ne haragudj, még csak 1449 éves vagy.

 - Hékás, egy hét múlva leszek 1450! - emelte fel a mutatóujját Irma kacagva.

 Mikor beértek az előtérbe, a grófúr felvette az 'én vagyok a félelmetes Drakula' pózt. Hátratett kézzel közeledett a konyha felé. Pont, ahogy a gagyi filmekben, amelyeket a szintén gagyi emberek róla készítettek. Az alkalmazottak meghajoltak előtte, az arcukra pedig megkönnyebbülés ült ki, mikor a grófúr szó nélkül elsétált mellettük.
 Virgil ijedten nézett Irmára és alig láthatóan csóválta a fejét. Egyik kezével a kontyát igazgatta, másikkal pedig a konyhapultba kapaszkodott. Irma biztató mosolyt küldött felé.
 - Hol a többi? - kérdezte szigorúan Drakula.
 - A... a szakács épp az ebédet készíti uram - dadogta Virgil - O... odabent - s a kis ajtóra mutatott, amely a belső konyhába vezetett. 
 Ott készültek a frissen sültek.
 Irma és igen furcsán jellemezhető apja besétáltak. A szakács dúdolgatott valamit magában, majd mikor megfordult, ijedten vette tudomásul, hogy a nagyúr megérkezett. Haptákba állt, megköszörülte a torkát és akkorát nyelt, hogy azt hallani lehetett.
 - Ó, uram... Ha... Hamarosan kész lesz az... ennivalója. Óhajtja, hogy felvigyem Önnek? 
 - Ez nem természetes?!
 - De igen! Persze hogy az.
 Drakula mérges szemmel méregette a szakácsot, s a hatalmas lábashoz lépett. Beleszagolt. Bár a tekintetes grófúr karosszériájára ráfért volna egy kis fényezés, az érzékszervei még tökéletesen működtek.
 - Nem is rossz! - bólintott elismerően, majd a lányára pillantott - Mehetünk, kedvesem? 
 - Persze papi! - kacsintott az, még mindig a ketrecet szorongatva. 
 Mikor felértek az emeletre, Drakula úr a lakosztályába vonult, Irma pedig a szobájába telepedett le. 
 Az ágyára helyezte a kis ketrecet, s kinyitotta az ajtaját. Egy rózsaszín takaróba bugyolált szőrmókot látott, aki békésen szunyókált. Hát persze, elvégre verőfényes délelőtt volt. 
 Irma óvatosan kiszedte, a takaróval együtt és egy darabig nézegette. Sötétbarnás színe és aprócska termete volt. Sokkal kisebb, mint egy átlagos denevér. 
 - Mi legyen a neved? - kérdezte magától Irma töprengve, s megsimogatta a hasán fekvő kisállatot. Egy darabig gondolkozott a válaszon, majd elmosolyodott - Légy üdvözölve Denivér! Mostantól ez lesz az otthonod!

***

 Egy hét telt el Blane érkezése óta. A lények kezdték elfogadni és szörnyként kezelni, de olyanok is akadtak, akik komoly barátságot alakítottak ki vele. Mint például Irma. Rengeteg pletyka keringett róluk, amiért Blane órákra kísérte a lányt, beszélgettek, este órákig videochateltek, s bár a pletykák nagyrészt jóindulatúak voltak, lehetett egy kis féltékenységet sejtetni a levegőben. Na igen. Ezeket a pletykákat akarta hallani a legkevésbé Daisy Hopkins. 
 - Igyekezzetek már csicskák! Yuil! Yuil! - visította - Hol a frissítő teám? - s erősen megnyomta a hol szócskát. 
 - Máris hozom! - hajolt meg az tisztelettudóan s eltűnt a folyosón.
 Daisy felszisszent, majd valamivel halkabban folytatta. - Ez a féreg Irma! Hogy képzeli, hogy elveszi tőlem Blane-t?! Őt én néztem ki magamnak. Mindenhol csak azt hallani, hogy így Irma, úgy Irma! Kit érdekel? Én vagyok a Szörny gimi királynője és nem engedem csak úgy át a trónt! 
 - Én abszolút megértelek! - tette a szíve helyére a kezét, az első számú talpnyaló, Tira. 
 - Ja, ja, ja - legyintett lenézően - Ha ez így marad, megszerzi Blane-t, elfoglalja a helyem és ami a legrosszabb... - hatásszünet - Övé lesz az Ősz bál királynője díj! Valamit rejteget és le fogom leplezni. Bármibe is kerüljön. Ó, képzeld! Megérkezett a mi drága Irmánk drága apucija. Fogadjunk, nem tud a kicsi lánya kavarásáról az emberfiúval... 
 És itt lett elvetve a kocka. 
 - Ez az! - sikított fel és hirtelen még a teájáról is megfeledkezett - Akármilyen békés városban élünk, Drakula papa biztosan nem örülne neki, ha a pici lánya egy emberrel kavarna. És mindannyian ismerjük a haragját. Emlékszel, mikor Irma hármassal ment haza? - s egy másodpercre Tirára nézett - Olyan dühös lett, hogy Irma egy hétig csak a suliba mehetett el. Hát akkor ez most is legyen így...

***

 - A lábamon állsz seggfej! - sistergett dühösen Daisy - És különben is, miért visítasz? Csss! - s előrehajolt a bokor mögül. 

 Semmi változás. A villa nyitott ablakain keresztül kiszűrődtek a sütés-főzés okozta illatok , az Irma által hallgatott zene és a grófúr mérges üvöltései.

 - Nem úgy volt, hogy ma a nagy barátnőivel találkozik, hogy megvitassák a bál tervezéseit? - pillantott Tirára gyanakvóan Daisy.
 - De igen, de biztosan később - ahogy kimondta, a zene elhallgatott, az ablak becsukódott - Mit mondtam?! 
 - Jól van, csak fogd be! A medencés fiú bármikor meghallhat minket - csitítgatta Tirát, majd hátrébb húzódott, teljesen a bokor és a bástya közé. 
 A levegő kezdett hűvös lenni, a nap pedig már lemenőben volt. Daisy összecipzározta magán kék kabátját és megigazította fekete, göndör haját. Tira követte a példáját, bebugyolálta magát egy sálba, sőt, sapkát is tett a fejére. Az ősz, az egyik legundokabb évszak, a tél után.
 Az ajtó mögül, hamarosan, egy lila pulóveres, miniszoknyás, bokacsizmás vámpírlány lépett elő.
 - Íme! Az áldozatunk - suttogta vészjóslóan Daisy. 
 Tira nem válaszolt, de tudta, hogy ebből még hatalmas botrány lesz. 
 Mikor az 'áldozat' elhagyta a helyszínt és a kapun kívül volt, a két lány elindult a villa bejárata felé. Az ajtó előtt kissé megtorpantak, különösen Tira. Ez a hatalmas és félelmetes Drakula villája és nem is akármilyen. Ki tudja, milyen kínzóeszközei vannak a garázsban... 
 - Gyerünk! - adta ki a parancsot Daisy, s elindultak egyenesen az emeletre. Egyszer járt már ebben a villában, amikor ő és Irma barátnők voltak... Ez jó régen volt. 
 A Drakula lakosztály volt a legfélelmetesebb az egészben. Fekete falak, ablak sehol és teljes sötétség. Az előszobából beszűrődő fény azonban elég volt ahhoz, hogy az úr alakját ki lehessen venni.
 Tira megborzongott. Szívesebben lett volna otthon a plüssmacijával. 
 - Kellemes estét! - hajolt meg Daisy tisztelettudóan, majd Tirát is magával rántotta. 
 - Igen... A... Ahogy mondja - dadogott az. 
 - Úgy gondolom... - folytatta Daisy - Tartozunk önnek egy magyarázattal. A lányáról van szó.

 Na, ennyi lenne, remélem tetszett! :) :D Gondolom Drakula karaktere kissé eltért attól amit váratok ;DD Komikat *-*